Egy nap, ha jól emlékszem 2011 Decemberében az akkori főnököm a játékboltban, 2 diák lánynak megengedte, hogy dekorációt rajzoljanak a kirakatüvegre, ami hihetetlenül megtetszett. Akkor azt gondoltam, hogy milyen szerencsések, hogy ezt megtehetik és mennyire szeretném kipróbálni. Amikor lement a Karácsonyi szezon a főnököm megkért arra, ha van kedvem a megmaradt filcekkel alkossak valami szépet a kirakatra. Egy tavaszi jelenetet rajzoltam. Az egész kirakatot telerajzoltam virágokkal, pillangókkal, virágzó fákkal. A kedves vevők, minden egyes tollvonásom figyelemmel kísérték, a gyerekek is imádták, sőt volt, aki kiegészítette a művem 1-1 pici virággal. Persze annyira megtetszett nekik, hogy a szülők azonnal megvették. Ezek után folyamatosan mindenféle gyerektémával telerajzoltam a kirakatokat, hisz akkora siker volt.
Sokoldalúsága, tartóssága, színpalettája. Szeretem, hogy sok felületen alkalmazható, színei keverhetőek még meg nem száradt állapotában és miután megszáradt, akkor a színeket akár több rétegben egymást fedve használhatom, így egy 3D hatást is keltve, textúrát alkotva az alkotásnak.
Szerintem nem tudok olyan felületet megemlíteni, amin ne próbáltam volna ki. Még emberi bőrre is használtam! Nem okoz irritációt, így biztonságosan rajzoltam az egyik rendezvényen gyerekeknek tetoválásokat.
Legjobban a Smart találkozón élveztem az alkotást, ahol egy valódi autó volt a vásznam. Rendkívül gyorsan száradt, elég nagy felületet rajzoltam tele egyetlen egy készlettel. Szeretem textilen, kövön, fán, vásznon, kerámián, üvegen…
Legkevésbé az egyenetlen műanyag felületeket szeretem, mert nem lehet eléggé zsírtalanítani a felületet, így nem tapad meg és kevésbé gyorsan is szárad ezeken a felületeken a festék.
Mindenképpen azt tanácsolnám, hogy minden méretből vegyenek 2 színt és használják bátran, kombinálva a színeket és a vastagságokat. Próbálják ki, figyeljék meg, hogy hogyan viselkedik a festék különböző felületeken.
Kísérletezzenek a színek keverésével, a színek egymás fedésével. Használjanak nagyobb felületek fedésére ecsetet is, hiszen ecsettel is felvihető a festék.
Olyan ruhában alkossanak, amit nem sajnálnak, mert a ruhára kerülő festéket nem lehet eltávolítani az anyagból.
Szeretem az aprólékos munkákat, ezért a kedvencem a tűhegyű Marker, viszont amikor nagy felületeket kell megrajzolnom a tűhegy kivételével az összes vastagságot, használom. Nehéz így határozottan választani…☺
Az összes szín a kedvenc színem ☺ szeretem kontúrozásra a feketét, a fehéret, az ezüstöt.
Színkeverésnél a technikám, hogy sötétebb az alap és még mielőtt megszáradna, a festék egyre világosabb színeket használok és kicsit vizes ecsettel egybehúzom őket.
Gumicsizma és a kerámia tojás.
Poscaval vannak távoli teveim, méghozzá, hogy még többet alkossak, hogy eljuttassam még több emberhez ezt a mindenki részére hatalmas élményt nyújtó, mindenki által elérhető fantasztikus Markert.
Igen, szinte minden nap. Mindig van a táskámban egy fekete Marker. Pl. rendkívül jó, ha nincs papírom és van egy üvegfelületem, egyből tudok az üvegfelületen jegyzetelni, majd miután nincs szükségem a jegyzetre, vagy a skiccre, simán letörlöm egy kis vizes zsepivel ☺
Bevallom, nem használok a Poscan kívül más termékeket, nem igazán ismerem a konkurens termékeket. Ha az alkoholos filcekre gondolok, a Posca nem szárad be, sokáig használható, nem áraszt tömény oldószer illatot, és nem változtatja a színét száradás után. A Posca egyedülálló színpalettával rendelkezik, míg az alkoholos filcek csak alig néhány színt jelentenek.
Köszönöm a kérdéseket,
Sok szép alkotást kívánok mindenkinek!